|
|
|
|
Total Cost of Ownership
(TCO)
Mennyibe kerül a nyomtatás? |
Több piackutatással
foglalkozó közismert kutatóintézet elemzése egybehangzóan állítja, hogy a vállalatok,
intézmények működési költségeiből átlagosan 6-13%-ot is
felemészthet a dokumentumok előállításával, sokszorosításával,
disztribúciójával kapcsolatos közvetett és közvetlen költségek
összessége. A kutatások során derült fény arra is, hogy
a „papírmentes iroda” egyelőre csak a képzeletben létezik,
ugyanis a papír alapú dokumentumok volumenével kapcsolatos
trendek a várakozásokkal éppen az ellenkező irányba mutatnak:
a kinyomtatott, sokszorosított dokumentumok száma kb.
4 - 5 évente megduplázódik. Természetesen ez a tény egyben
annak lehetőségét is jelenti, hogy a dokumentumok előállításával
összefüggő költségek hasonlóképpen drámai mértékben és
folyamatosan növekednek. Ez a jelenség leginkább az INFORMÁCIÓTÖMEG,
illetve a képi információt tartalmazó dokumentumok számának
növekedésével indokolható.
Ezzel összefüggésben kiderült, hogy a vállalatok és intézmények
túlnyomó többségének nincs a dokumentumok előállításával
kapcsolatos költség-elemzések készítésére alkalmas nyilvántartása,
ennek következményeként pedig nincs pontos képe arról,
hogy a dokumentumok kezelése valójában milyen költségeket
okoz.
Fény derült arra is, hogy a berendezések üzemeltetésével
kapcsolatos költségek kb. 90%-a látens marad, a nem átlátható,
nem egységes technológiai platformon működő (kis túlzással:
ahány gép - annyiféle típus és gyártmány, ahány különböző
gyártmányú berendezés - annyi szolgáltató) eszközállomány
üzemeltetése esetén.
Ráadásul az analitikus nyilvántartások és a megfelelő
kontrolling rendszer hiánya miatt lehetetlen a műszaki
kapacitás megtervezése, a kapacitás kihasználtság folyamatos
monitorozása, ami számtalan egyéb olyan problémát vet
fel, melyek egyenes következménye az indokolatlanul magas
működési költség, valamint a költségek folyamatos növekedése. |
|
Forrás: CAP Ventures (USA) és Gartner
Group
|
Hogyan
lehet megfékezni
a költségek növekedését? |
| Az előzőekben említettek
kapcsán fogalmazódott meg bennünk a fenti kérdés, illetve
a gondolat, hogy a több mint 20 éves, papír alapú és elektronikus
dokumentum kezeléssel összefüggő szakmai tapasztalatainkra,
illetve a legújabb technológiákra alapozva egy olyan -
a teljes dokumentum kezelés problémakörét átfogó - szolgáltatási
rendszert kell létrehoznunk, amely a költségek racionalizálásán,
az eszközállomány korszerűsítésén felül, magában hordozza
a felhasználók igényeinek és a napi munkavégzés folyamatainak
való megfelelőséget is. |
 |
|
 |
Képi információ
Szkennelés
Nyomtatás |
Telefax
Analóg másolás
Digitális másolás |
 |
#1
Egyéb működési költségek |
|
#2
Dokumentumok előállításával, sokorosításával,
disztribúciójával kapcsolatos közvetett és
közvetlen költségek (6-13%)
|
|
Engedje meg, hogy részletesen tájékoztassuk DocuSYS
szolgáltatásunkról
Töltse le PDF formátumban bemutató füzetünket!
|
Lapozzon tovább, hogy jobban megismerje szolgáltatásunkat!
|
|
|
SZERZŐI NYILATKOZAT
A
a szerzői jog és nemzetközi szerzői jogvédelmi megállapodások,
valamint egyéb, a szellemi tulajdonra vonatkozó törvények
és szeződések védelma alatt áll. A DocuSYS összes másolatának
tulajdonosi és szerzői joga a illeti. A DocuSYS teljes egészének,
vagy bármely részletének, alkotóelemének, illetve módosított
változatának illetéktelen felhasználása a szerzői jogvédelmi
megállapodások, valamint egyéb, a szellemi tulajdonra vonatkozó
törvények megsértését, illetve a hatályos Magyar jogszabályok
(PTK) ide vonatkozó rendelkezéseit vonja mag után. A DocuSYS
minden alkotóeleme és egésze 2002. 06. 12.-én közjegyzői letétbe
lett helyezve.
|
| © 2002-2010
|
|
|